Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

III. Svéd földön

41 séges madarát, később alkalmunk lesz bővebb figyelemre méltatni, a hókás réczéről azonban helyén való lesz egy pár adatot elmondani, mivel egész utam alatt vele többet nem találkoztam. Ez a szép récze, külseje és életmódja szerint a réczék és ludak közt kapcsot képez s nagyságra felér egy libát vagy a nagyobb fajta házi réczénket. Gyönyörű karminpiros csőre a homlokán két hóka forma bibircset képez, feje sötétzöld zománczos, begye, háta, oldalai, szárnyfedői ragyogó fehérek, vállai feketék, háta barna részben fehéres szürkésen foltozott, szárnytükre lazurkék, zöldes ibolyaszínű zománczczal, evező tollai szürkék, farka barnásszürke fehéren szegélyzett. Hazája a mérsékelt égöv tengerpartjain Európában északra Svédország közepéig terjed, Ázsiában egész Japánig. Észak-Afrikában télen gyakori, HEUGLIN szerint költeni is szokott ott; hogy a régi egyptomiak jól ismerték, sőt szentnek tartották, azt bizonyítja a hieroglyphákon való sűrű előfordulása s felismerhető rajza, melylyel a feláldozó anyaszeretetet jelképezték. Tartózkodási helyekül legjobban szereti a kisebb tengeri szigeteket választani, vagy sziklás homokos partokat. A tengert alig hagyja el s vonulás közben is csak ritkaság gyanánt látni tóságok táján. Az északi és keleti tenger szigetségein közönséges s ezeken félszeliden él, sőt több helyen, mint Sylt szigetén is, mesterségesen tenyésztik s tojásaival kereskednek. Fészkelése oly eredeti és meglepő, hogy német neve «Fuchsente» (róka récze) is sajátosságától eredt. Fészkét ugyanis földalatt fekvő lyukakba rakja, melyeket legtöbb esetben nem maga kapar, hanem felhasználja a földi nyul, róka és borz elhagyott odúit, sőt minden félelem nélkül