Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

XII. A szabad Jegestengeren és Finnmarken fjordjaiban

331 nis — hullámszerűen kiemelkedő hátaszárnya szintén többnyire erre utal; s tudnia kell, hogy a sirályok és delfinek csak ugy üldözik az apró halat, mint a bálnák; tudnia, hogy a sirálycsapatok, a delfinek nyomán rendszerint a bálna is felszokott bukkani, a távolból nézve akárcsak kisebb halomsziget vagy felborult hajó. A czikkázva haladó hajó őrszeme a bálna megpillantásakor rögtön megadja a jelt, mire a hajó irányt vesz, a legénység pedig talpon van. Sokszor lövésnyire közelíthetni a vízből félháttal kiemelkedő bálnához, főleg na pihen, többnyire azonban üldözni kell a menekvő állatot s ekkor a lövést, csak lélekzésre kibukkanásakor lehet alkalmazni. A lövés távola rendesen 30—50 meter szokott lenni, a czélpont pedig a test közép része. Ha tehát a körülmények eredményes lövésre nyújtanak kilátást, a pattantyús, czélra igazítja az ágyúcsövei s az ágyút a kiszemelt áldozatra süti. A mint a granátszigony kirepül a csőből, az alattságra erősített gyürü a szigonynyél hasadékján abban a pillanatban végig csúszván, megakad, a szigony tehát magával rántja az alattságnak az ágyútalp deszkáján karikába vetett részét is. A töltés ereje akkora, hogy a kilőtt szigony 3 mnyire is belehatolhat a bálna testébe. Bevágáskor a szigonyágakat tartó kötélke lehorzsolódik, s mikor a megsebesült bálna iramodik vagy elbukik, az alattság kissé kifeszül; erre a szigonyágak kiugranak (41-ik kép, IL), végük v pontnál (40-ik kép) összenyomja a tömény kénsavval telt üvegcsövecskét, melynek tartalma a chlórsavas kálium és czukorkeverékkel elegyedve meggyullad, a szikrát átszármaztatja a puskaporra és elrobbantja a gránátot. Ez gyengén lévén a szigonyágtartóra csavarva, onnét leválik s szétpattant darabkáival még mélyebben hatol a testbe.