Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

XII. A szabad Jegestengeren és Finnmarken fjordjaiban

3*8 osztozkodnak, parancsnoktól le a közemberig. Rövidre szabott időnk nem engedte, hogy a várt belülről bejárjuk, csak külsejét néztük meg; de annál inkább figyelmet szenteltünk a városnak. A meglehetősen védett kikötőben — mely erősen javíttatik, alkalmasabbá alakíttatik — horgonyozván, több hajónkhoz jött csónakos kinálkozott bennünket partra szállítani. Egyben helyet is foglaltunk s áteveztünk a szárazra. A csónakost itt Norvégiában mindig jó alaposan megnézni, mert a flöttmand-okon, vagyis hivatásos ladikosokon, kiknek bizonyos csekély bér jár, igen sokszor más emberek is csupa mulatságból — kik mellesleg tekintélyes, vagyonos kereskedők is — nem egyszer jönnek a kikötő hajókhoz s kész örömest viszik át az utasokat csónakjukban, de természetesen sértésnek vennék, ha valamit az ember adna nekik. Egy szives köszönetet azonban megkívánnak. Vardő partjait mint egyéb norvég tengerparti helyeket is, számtalan lábas rakodó ház foglalja el. A város faházakból épült, melyek jó része nyers fatörzsekből van összetákolva s élőgyep képezi fedélzetét. Néhány utczájában több nagy és elég csinos, gazdag változatú árukat kináló bolt is van. Csinos temploma mögött fekszik a 31 m. magas Vardöfjeld. A város környékét, mint egy külön város, rengeteg halszárogató állvány, egész utczákat alkotva, teszi. Több helyen hatalmas halzsirfőző, halmájolajgyárak vannak s a nekik megfelelő kiállhatatlan bűz az egész vidéket betölti s mindenütt hiven követi az orrot. Ezek a gyárak benn a városban épülvén, az úgyis piszkos várost még jobban szennyezik és tisztátalanítják. Mai napság Vardő, daczára messzeeső fekvésének, a modern érintkezési eszközök áldásaiból kezdi kivenni részét. A táviró sodronyok, melyeknek a norvég tengerparton a halászat szempontjából óriási jelentőségük van, már 1870-ben Vadsőig voltak lerakva s élő összeköttetést eszközöltek a