Chernel István: A darázsölyv (Pernis apivorus L.) fészkeléséről és hangjáról / Budapest, Magyar Királyi Madártani Intézet, 1917. / Sz.Zs. 1530

A DARÁZSÖLYV (PERNIS APIVORUS L.) FÉSZKELÉSÉRŐL ÉS HANGJÁRÓL 313 hogy a fészek legtöbb esetben jegenyefenyőkön vagy bükkfákon volt, mezők és rétek szomszédságában, hol magasabban, hol alacsonyabban. A fészek szélességét 85 cm-nyinek találta, mesterkéletlenül, meglehetősen vékony száraz ágakból rakva. Gyakran varjú- vagy ragadozómadár némileg kitatarozott és friss zöld galyakkal kirakott fészkében is találta költve. FRIEDERICH (Naturg. d. deutsch. Vögel. 4-ik kiad. 495 1.) a következőkben ismerteti a darázsölyv szólásait: «Szava, szaporán csendülő kik-kik-kik. A falatért könyörgő fiókák nagyon elnyújtott, szinte siránkozó kiiik hangot adnak, néha három másodpercig nyújtva e szótagokat. Ezenkívül magas hijé, hijé hangon is megszólal, az egerészölyvhöz hasonlóan nyávogva». LIEBE (Ornith. Schriften 371 1.) Kelet-Thüringiában a darázsölyvet a mezőkön lévő erdőcskékben, ritkábban fenyvesekben találta fészkelve. Weida mellett az Aumánál csonka koronájú keresztesfenyőn volt egy fészek, melyet a madár nem bélelt ki friss lombbal, alighanem azért nem, mert a környéken merőben csak fenyő s néhány égerfa tenyészett. KOLLER O. (Ornith. Monatschrift d. d. Ver. z. Schutze d. Vogelw. 1889. 529 1.) ugyancsak hatalmas keresztesfenyőn bukkant egy fészekre, sötét erdei lápában, hol jegenye- és keresztesfenyők néhány lombosfával vegyesen alkották az erdőt. Ezeket az adatokat már most a magam megfigyeléseivel egészítem ki. Én a darázsölyvet lakóhelyem, Kőszeg vidékén, mint rendesen költő madarat ismerem. Itt legszívesebben tanyázik egy többezer holdas, vegyes fájú láperdőben, melyet mezők, rétek, legelők határolnak s mely — bár a síkságban fekszik, — helyenként mégis hullámos vagy szelíden lankás talajt borít. A «kőszegi hegység» (legmagasabb pontja 883 méter) erdeiben azonban szintén akadnak egyes költőpárok. Fészkét sohasem találtam az erdő szélén vagy a mezők közelében, hanem mindig az erdő mélyében, sőt az egész erdőterület szivében, de nem a sűrű, hanem a ritkásabb részletekben, olyféle jól elrejtett, magános helyeken, hol a kissé hullámos vagy mélyedéses talajon fiatalabb lombosfák, túlnyomóan tölgyek között, egyes korosabb erdei- és keresztesfenyők díszlenek. A fészek rendszerint erős erdei fenyőre volt rakva, a korona- elágazásai közé, 6—8 méter magasságban, de többnyire nem a darázsölyvek építették, hanem a dolmányos varjak, mely fajnak régi, elhagyott tanyáit azután madaraink bitorolták, kissé helyreigazították és friss, zöld tölgylombbal kitatarozták, kivált a fészek peremét. Gyakran hallottam az öregek szavát otthonuk táján, mely az én fülemben is szaporán ejtett, visító kikk-kikkkikk szótagokként csengett. 1914. augusztus 5-én egy fészket találtam egyetlen fiókával, melynél tüzetesen megfigyelhettem a szülők viselkedését. Nagyon féltették fiókájukat, folytonosan a fészkes fa körül repkedtek, közben felkaptak a szomszédos legmagasabb fák hegyére és szinte