Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Újfalvi Sándor (Élet- és jellemrajz)

í XIV tern mind a kettőt. Mert csak ugy s akkor éreztem magamat egészen helyén, ha csak magamra lehettem kópéimmal a rengeteg vadonában. Mert éltem fővágya volt mindig szabadságom s függetlenségem; mint védszenteimet hiven őriztem mindkettőt gondolataim és tetteim legaprólékosabb részleteiben, küszöbömön belől és azon kivül. Világi fénynek, hivatal csiklándozásainak, vagyonnak, ambitionak nem engedtem alárendeltetni. Es szabad s független vándoriám át éltem ollykor tövises pályáját, mint nagyon kevesen sorsosaim közül. A közelebbről lefolyt gyászos idők megrövidítettek vagyonomban, megtörtek szabad mozoghatásomban, cselekvési körömet nagyon is korlátozták, de lelki szabadságomat s egyéni függetlenségemet hajszálnyit sem röviditették. Es tisztán, sértetlen viendem nem sokára síromba is, és szennyfolt nélkül rakom le teremtőm lábai eleibe, mint a hogy áldást hozó kezeiből egykoron átvettem volt. „E két lelki főkincsem, földi pályám más részletei közt, békisért vadászataimba is. Mások társaságában kisebb nagyobb mérvben szorított a gúnya, de ha csak magamra voltam a sivatagban, senkit se geniroztam s más sem engemet: itt az egymásra figyelmezés, szeszélyszülte követelés, szabályszerű öltözet, néha feszes állás, guny, élez ... szóval a mesterkélt indulatok s kívánságok előtt a magános erdő kapui bevannak zárulva. Itt bolyongtam magánosan korlátlan szabadságom érzetében, senkire és semmire másra, mind önerőmre támaszkodva: azt és úgy tettem s oda mentem, a hová tetszett, a mint kedvem jött, akadály s háborítás nélkül. — Itt az erdő szebbnek, haraszt és virág viritóbbnak, madárdal bájosabbnak, a kopó csaholása villanyozóbbnak, az öz rigyetése érdekesebbnek, a dúvadak ordítása rémletesebbnek s maga az áldott természet még egyszer nagyobbszerünek tetszett. A magasztos látványok s időnként felmerült hangok érzékeimeit túlfeszítve, áhítattal borultam a százados fenyő tövére s buzgó hálát rebegtem a nagyszerű természet főalkotójához, a ki illy tiszta s háborítatlan örömöket juttatott részemre. — És itt nem volt szükség magyarázatra, mert felhevült érzéseim hangosan tolmácsolák, hogy a természet bájai határtalan vadászszenvedélyemet is túlszárnyalják és boldogságom hálás elismerése e szent kútfőből patakzik ki." Haszonért, sőt sikerért soha, hanem csak puszta szenvedélyből vadászott mindig. Wesselényi találólag jegyezte meg: hogy ő jobban lőtt és sokkal több vadat ejtett mint Újfalvi, de ez több élvezettel vadászott mint ő. S hogy azért kortársai közt Újfalvi, de csakis egyedül ő volt nálánál szenvedélyesebb vadász. Számos mulatságos és veszélyes