Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Újfalvi Sándor (Élet- és jellemrajz)

XIII dászt és mivelt társalgót. Egy régibb kor háztartása tárult itt a szem elébe, az újabb idők míveltségével egyesítve. Megőrizve az ősi hagyományokból minden a mi becses s csak az mellőzve vagy módosítva, mit a finomabb érzés megkíván. E mellett csín de nem fényűzés; bőség, de semminémü pazarlás vagy erőlködés: nagy rend, de nem pedansság; némi táblabírói szeszély s vadászkülönczség, de mindig nemes indokból. A gazda télen nyáron folyvást falun lakott kedves nejével, kit Kisfaludi Sándor egykor, a balatoni fürdőn, a magyar hölgyek egyik kitűnő gyöngyének nevezett. Legfeljebb csak a megyegyülésekre rándult a városba, more patrio, lóháton. Tavasztól ősz elejéig nagy részt gazdasága körül fáradozott vagy vendéget fogadott, vagy olvasott. A vadászat különböző nemei természetesen ekkor sem maradtak el. Nem múlt nap, ha rosszúllét vagy más nevezetes ok nem gátolta, hogy kopóval, vizslával bármi keveset ne vadásszon, vagy legalább otthon ne pisztolyozzon. Cselédeit betanította lőni és lovagolni. Jobbágyai közül az életre valóbbakat vadászokká képezte, s midőn september dereka beköszöntött, fegyverrel vállán megindult s koronként bejárta a Rezet, Bükket, Meszest, Blozát, Cziblest, Unökőt, a borgói, görgényi, háromszéki havasokat, a Mezőséget, Mármaros, Szatmár és Bihar szomszédos bérczeit. Híven megjelent majd minden érdekesb erdélyi vadászaton s egész karácsonig csak vendégkép fordult meg néha házánál. Otvennyolcz éves vadászati pályáján az erdélyi s magyarországi vadak és szárnyasok csaknem minden nemét fölkereste s összelőtte. Vadászszenvedélyének legkitűnőbb tárgyai voltak a medve és a farkas, melylyet ha nyomára jöhetett, napokig sőt hetekig üldözött, éhséget szomjúságot, rosz időt számba nem véve, mig utóbb is hatalmába keríthette. Talán nem sértjük meg a méltányosságot, ha a „Vadászlap" szerkesztőjéhez írt magánlevelei egyikéből a következő jellemzetes helyet idézzük: „Hosszas vadászpályám alatt volt időm elég, de kedvem s hajlamom még több, a koromban ismeretes vadászatok nemeit kopóval, agárral, vizslával gyalog s paripán, bozóton és cziheren, leggyakrabban a havasok sivatagjain, az év minden szakában, jó s zord időben egyformán, elégszer hó- vagy holdvilágos éji lesjáratokon — és soha se lankadó hévvel tűzzel folytatni. De legszenvedélyesebben kópéval űztem, ebben találtam fel határtalan vadászenvedélyemnek legkielégitöbb táplálékát. „Társalgási köröm s szélesre terjedt ismeretségem úgy kívánták, hogy mind én gyakran megjelenjek mások vadászatain, mind másokat meghívjak a magaméira. De bizony vontatva s inkább becsületből tet-