Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455
Vadászrajzok - V. Tiszta Károly: Bálványos
BÁLVÁNYOS. 379 a csolnakokat a vidék ereinek és tavainak minden részében s mint halász az asztalt fris hallal látja el; ö lévén e Robinsonsziget folytonos lakója, tehenet, lovat, talyigát tart s ez utóbbival a városból a konyhára eleséget furavoz. A lak tetején négyszegű faerkély áll, honnan messzelátó csövekkel a vadludak és más állatok napi állásait kikémlelhetni; ennek közepéből magas oszlop emelkedik, mellyen nagy lobogót lenget a szél, a tulajdonos gróf ottlétét jelentőt s a vadász szomszédokat látogatásra felhivót; este pedig ennek helyébe lámpa gyúl ki, melly világítótorony gyanánt az e tavak és mocsárok között könnyen utat veszthető vadásznak iránypontúi szolgál; szóval, e lak istállóval, kocsiszínnel s a mindennapi szükségletekkel ugy el van látva, hogy a nélkülözés benne ismeretlen szó. Sajátságos érzéssel lepi el kedélyünket ama két ellentét összeolvadása, hogy itt e néptelen vad világ közepette a legnagyobb angol comfort élvezhető. Délnek, meddig csak a szem lát, az ég- és nádasok közt végtelen rónaság terül el; észak felől vulkánalakú hegyek körrajzai szegélyzik a ködpárás láthatárt s az e hegyek közül a Tisza felé szüntelen lengedező szellő, megrengetve a nádasok hajlongó táborát, a mesetenger zúgásához hasonló halk zsongást idéz fel, melly büvösbájos hangon zenél s édes melancholiába, álomba szenderít. A társalgó terem előtti terrace-on kínálkozó tábori ágyakra heveredve s elmerengve az ötven lépésnyire levő tó tükörén, mellynek beláthatlan túlsó partjáról a nádasok közül talán épen akkor emelkedik ki a kelő nap — egy benső titkos ösztön földre borulni s a nagy természetben Istent imádni késztet. A tó tükörét ezer meg ezer szárnyas lepi el, mert az e vidéket átczikázó tömérdek ér és tó a mérsékelt éghajlatnak talán minden — az ornithologiából ismert vizi lakosát táplálja s a legnagyobb pelikántól a legkisebb barázdabillegtetőig nincs az a vizi madár, melly itt ne létezne. Ott a kedves mesés s ir á 1 y t látjuk, midőn rózsás csórjával a vizet hajlongva csókolja ; amott térdig vízben áll a tó rendőre, a vizet undok állatoktól tisztító gólya; itt pár kócsag ül, féltőleg őrizve tollát a magyar díszkaipagtól; ott néhány comicus gém legnevetségesebb alakkal és mozgásokkal száguldoz a tó fölött, kiriasztva ijesztő formájával fris fürdőjéből a félénk kacsát, míg a n á d i veréb süvöltő hanggal kaczagja ki a borzasztó kiabálással veszekedő vak varjuk seregét, melly eknek e zajgása gyakran vadlúd csapat átvonulását jelenti. Puskára kap ekkor mindenki; egy lövés és felkerekedik a tó egész társasága, de
