Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Vadászrajzok. Havas Sándortól - II. Beszterecz

28 BESZTEltECZ. vétereket, miket a halászok halfogás végett tesznek ki, a viz alatt rongálja s a bennlévö halakat kifogdossa. Megtudtam, hogy leginkább téli időben lehet hozzáférni, midőn a rét befagy s rajta szabadon járhatni. Tüstént elhatározám magamban, hogy mihelyt nagy fagy álland be, a vidrával közelebbről fogok megismerkedni — s szándékomat végre is hajtám. Január 10 én többedmagammal indulván ki, előre meghitt vadásztársaimmal este Besztereczen találkoztam. Azonnal előhivattam Csáki odavaló közlakost, kit foglalkozása miatt „Vidra Jánosnak" keresztelt el a falu szája s ezzel tanakodtam, miként ejthetnénk meg holnap néhány vidrát? 0 ugyan nem igen biztatott, mert úgymond a lápok nincsenek mindenütt befagyva, a jég sok helyütt igen csekély s épen oda a hova leginkább kellene, eljutni nem lehet. Mindamellett, sok tusakodás és irányunkban kifejezett némi gyanakodás legyőzése után megigéré, hogy bármilly bajba kerüljön, másnap reggel a színhelyre elvezet. Másnap reggel tehát hatan, majd annyi odavaló lakos kíséretében elindultunk a lápok felé, mellyek imént esett friss porhóval valának fedve Vittünk magunkkal hét jó kopót is, mellyeket a vidra felkeresésére használhatni véltünk. Csáki uram azonban fitymálva mondá, hogy „neki neki nem kell úri kutya; majd megtalálják az ő kutyái a vidrát." Általában nagyon félvállról beszélt velünk Vidra János uram, vagy tudományának s nagy hírének érzetében, vagy talán hogy üzletének ellesését féltette tőlünk. Vadásztársaimat alig tudtam visszatartani, hogy mogorva viselete ellen ki ne fakadjanak; én részemről természetesnek találtam, hogy ez ember, ki úgyszólván mindennap a rengeteg nádasokat barangolja be egyedül s vidrák után leskelődik, olly közlékeny és sima sem lehet, mint az utolsó juhász Bandi is, ki mégis többedmagával jár a mezőn s ha maga van, legalább nyájával veszekszik. Csáki után négy tüskeszörü jelentéktelen korcskutya kullogott, mellynek faját bajos lett volna meghatározni; kisebb házi- és kopókutyának korcsai lehettek; annyi bizonyos, hogy sem a csákói sem a dengelegi sportsman illy vadászeb létezését nem gyanitá! Kópéinkat csakugyan hasztalan és csak bajnak hoztuk. Csáki nagyon haragudott, mert a kopó, úgymond, a vidrát és vadmacskát csak megzavarja s nyomát még sem érzi. Ugy is lőn; alig közelitők meg az első nádast, nyulat kezdtek hajtani, azután ismét rókát hajtottak; mi sem az egyikre, sem a másikra nem ügyeltünk, hanem kópéinkat ma-