Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Újfalvi Sándor: Erdélyi vadászatok és vadak (Nagyobb munka töredékei)

314 ERDÉLYI VADÁSZATOK nitani lelki hiányainkat, annyi mint gúnyiratot irni az erkölcsészektől magasztalt emberi szabad akaratra; s még is nincs különben. A páratlan lelki erejű Wesselényi csendes pillanataiban erkölcsi véteknek tartá indulatosságát, annak fékezésére mindent elkövetett; szeszes itallal vagy fűszerrel soha sem élt, húst ritkán evett, télen nyáron hideg jeges vizet ivott, fejét és mellét szüntelen azzal locsolá: de forró buzogó vérét mindezek nem valának képesek csillapitani s az indulatosságán ezerszer könnyezve bánkódó erős férfi a legelső alkalommal már újra nem ura önmagának, mert a heves vér ördöge gúnyjátékot űzött lelki erejével. Indulatosságában imádva szeretett nejét s egyetlen fiát sem kímélte : dühe csillapultával pedig mindent elkövetett hibája helyrehozatalára. Elte pályája telve van illy jelenetekkel. Idősb b. Wesselényi Miklós, családi köre után legtöbb figyelmet pompás lovaira s ménesére fordított. A szép ménesnek a kikeletkor legelőre bocsátása sajátságos ünnepélyességgel történt meg. Akolompokkal megrakott és szalagokkal felékitett kanczákat és csikókat ő maga, a fia, udvari tisztjei, sőt vendégei is lóháton kisérték ki a zsibai dús legelőkre Ez nála a kikelet ünnepe volt: a mellyet, főkép földmivelő népnek soha sem kellene elmulasztani, mintegy hálaadásúl azon örömökért, mikben a természet ura részelteti, kik azokat fölkeresni akarják s felfogni képesek. Wesselényinek főjellemvonása az eredetiség lévén, ezen ünnepélyt mindig saját modorában ülte meg. Egy illyenen magam is jelen voltam, mellynek vigalmát szomorú intermezzo szakitá meg, mit el kell beszélnem. Harsona riadás s ostorpattogás közt vonult el a díszes menet Zsibó tágas utczáin, midőn a zaj a mostani szeszgyáron alóli kertek mellett aluvó néhány sertést sajátságos röfögéssel rezzenté fel, mire az iíju Wesselényi tüzes paripája olly hatalmas oldalszökést tett, hogy a rajta ülő fővel bukott a kemény göröngyök közé s azonnal elájúlt. Néhány perczig halottnak hivők. Atyja, lováról leszökvén, a kétségbeesés hangján adá mély bánata jeleit, mig utóbb halottnak vélt fia heves Ölelései közt a rendkívül erős férfiú összerogyott. A fiu néhány perez múlva eszméletre jő. Az örömhangokra magához tér az atya, fia pedig talpra szökik. Az atyai kétségbeesés erre a harag túlságába szőkék át s fia eszméletre jötte feletti örömét túlsúlyozza a lóróli lehullására gondolás szégyene. Fiát dühösen mellen ragadja, szidalmazván, hogy ügyetlenségét még ájulással, a gyenge s elpuhult testalkat e járványával merte tetézni. Csak sok kérlelés után sikerült az elevenére sértett atyát lecsendesíteni. Mire az ünnepélyes menet tovább vonúlt s be is végződött szokott vigalommal. De Wesselényi fia esetét soká