Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Újfalvi Sándor: Erdélyi vadászatok és vadak (Nagyobb munka töredékei)

ÉS VADAK. 315 nem feledhette s boszusan emlegette fel, mint ö nevezé .... a nagyon gyáva esetet. Egykor Drágba érkezik Wesselényi Farkas nagybátyja látogatására, szokása szerint délezeg paripán. „Nézze csak bátyám e csikót, most tanúi, de pár hétre a világ legnagyobb embere is megülheti" — szóla s lovát az udvaron korülszökteté. „Való, hogy ritka a párja — feleié bátyja — születve van úr alá." „De oda is készül ám! Bonaparte fogja ezt mielébb lovagolni." A nagybátya békétlenül rázá fejét s feddő hangon mondá: „Ez már nem járja! ne feledje kend, hogy Bonaparte a mi királyunknak ellensége. Es hogy még fennáll Kufstein." A feddő szavak ingerlékenyen hatának Miklósra, vére felforrott s lovát hirtelen megfordítván kiszáguldott a kapun. Később csakugyan visszatérve, bús hangon szólt: Bátyám! igazságtalanúl bánt ma velem. Istenemre! csak az ősz fürtöknek bocsáthatom meg! Ott ült egész nap szótlan s többire könnybe borúit szemmel, de kitörés nélkül. Máskor Károlyi gróf meglátogatá Zsibón Wesselényit s kedve jön Drágban Wesselényi Farkast is meglátogatni. Wesselényi gyors futárt küld előre, de az öreg úr sértve érzi magát, mintha előtudatás nélkül nem leendett volna képes a gazdag Károlyit illően fogadni. A bejelentett vendégek a kijelölt estére berobognak a clrági kastélyba, de a házi ur belszobájában maradván, udvari hajdújával tudatja, „hogy kenyere s bora van, ezekkel szívesen szolgál, de ő maga nem megy illy nagy urak közé." Károlyi ingerülten, de Miklós nyugodtan hallgatja végig az udvariatlan bántó üzenetet. „Hallod! vidd válaszomat, — kiált Wesselényi a hajdúra, — ha más tesz illyet: bizony légbe röpitem kastélyával együtt... . Grróf Károlyit ez életben soha, de engem még látand akárhányszor; egyébiránt kenyerét s borát költse jó kedvvel, adott Isten nekünk is !!" Az árnyékot, mit Wesselényi jellemére az indulatosság vetett? jellemének más két nemes vonása, a tántorithatlan honszeretet és rendületlen személyes bátorság szétüzék, mint ködöt a nap sugárai. Nem hagyhatom a képnek e tündöklő oldalát bővebb világositás nélkül. A férfias bátorság — nemzeti büszkeséggel állithatom — nálunk nem ritka tünemény. Történetünk lapjai telvék hősi tettekkel s múltunk ezrekkel mutatja fel a bátrakat, kik nem tekintve életet, vagyont, hősiesen harczolva és bátran halva, dicsőség babérjával örökiték emléküket. A bátorságot az eredeti magyar jellem fötulajdonának tartom s