Betléri vadászatok , kivonat a "Rozsnyói Hiradó"-ból 1879-1904. Rozsnyó [Rožňava] , Görbics, 1908. / Sz.Zs. 1408

hord unalom ellen, vagy szüntelen köhög, avagy ki örökké fészkelődik: alig győzi őket csitítani, vigyázatra inteni a szomszédjokba eső tapasztaltabb lövész. Egyébiránt, kiről eleve tudják, hogy amolyan H. úrféle, ki egykor hasonló alkalommal inasát vagy harminc lcépésnyire ülteté maga elé, a hajtásban mintegy előzsákmányul, hogy t. i. mig szolgáját tépi a medve, ő urasága szépen elpusztuljon láb alól, az ily eszélyes és vitéz vadászt, legtanácsosabb megkérni, szíveskednék a reggelizés helyén tartózva várni be a társaságot. A higgadt vérű régibb vadász állomása helyét jól kiszemeli s hirtelen átkémli környékét, honnan bukkanhat elő a vad s ha netalán galyak gátolnák mozdulatait, vagy takarnák el lőirányát, elhárítja gondosan azokat, hogy a válságos pillanatban szabadon működhessék fegyverévei. Egyébiránt, a darabig uralkodó ünnepélyes csend, sajátosan hat minden vadászra. A koczavadász akaratlanul is félénken szétpillogat, keresve szemével a legközelebbi görbe fát, mivel tán kalendáriumból olvasta, hogy a medve csak egyenes fára mászhat fel. Én megvallom nem láttam, de okosabb vadásztól nem is hallám soha, hogy a medve akár görbe, akár egyenes fán kereste volna ellenfelét. Aligha forgatta fejében e csinyt valaha bármely bölcs medve is, midőn futással jobban megmentheté bőrét. Minél huzamosb a csend, annál izgékonyabb az újonc vadász, érzékei magasztulvák s azzal arányosan élénkülő képzelődése minden levélcsörrenésben medverobajt hall. És ha történetesen valamely nyilás között futó árnyék lebent el, már a medve is rémlik előtte egész bozontoságában. Igaz, nem árt a vigyázat, miután a medve nem ritkán már hajtás előtt felriad fektéből s oly óvatosan oson, hogy ugyancsak fenyissa a szemét a vadász s tartsa résen füleit. Végre két durranás hallik nagy messziről. Megindul a hajtás, — hogy zeng bele az erdőség, mert a jellövés után három-négyszáz torok kiálltja el magát, ki véknyán, ki vastagon, kivált apróság, mig győzi szusszal. Ez első zaj rendesen felszökteti ültéből a vadászt, de mihelyt észreveszi, hogy egyebet sem lát, mint odvaikból kiröppent baglyokat, fészkeikből fölrezzent kányákat, melyek huhogva, károgva keringnek a légben, mintegy jelölve a hajtók távolát — ismét letelepszik és ugy néz, figyel mindenfelé. Ha mégis kissé később a távol zajból kiválik valami tompa zörej, mely közelebb és közelebb csörtetéssé izmosulva hallható, újra feszül figyelme, les és vár, mig megpillant egy iramló nyulat, mely eszeveszetten szökdel a zaj elől, vagy lát egy kullogó rókát, mely mintha tudná, hogy most még nem pazarolják a lövést, gonyosan leguggol és csak, miután elégli a boszantást, akkor vágtat odább. Ez alatt fokonként élénkül a zaj ; a hajtó vonalban elsütögetett pisztoly és puska nagyobbakat roppant. Mire nézve közbevetőleg megjegyezhető, hogy