Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Szarvasbőgés

72 utakon vagy vadcsapákon gyönyörködtünk az óriási nyomokban. Szeptember 29-én hatórás cserkészés utáni féltizenegykor teljesen letörve jöttem a szállóba. Éppen le akarok feküdni, hogy fáradt tagjaimat kinyújthassam, egyszerre megszólal a telefon, mert telefonösszeköttetés volt a területen és örömmel hallom, hogy a Berlánban egyfolytában bőg egy hatalmas tizenhatos! Persze, a fáradságnak egyszerre vége ,vol't és nyakamba vettem fegyveremet, messzelátómat s a speciális bőgő-apparátusomat, nekiindultam a két és félóra távolságra eső Berlán-vágásnak. Csodálatos az a Felvidéken, hogy minden hegynek, hegyoldalnak, forrásnak, jelentősebb sziklának vagy fának megvan a maga helyi neve, amit a Special Karten hiába is keresünk. A Berlán is a nevét onnan kapta, mert egyszer egy famunkás, kit Berlannak hívtak, ezt az erdőrészt véletlenül felgyújtotta. Egy háromszögalakú vágás volt ez, amely erősen be volt hálózva, cserkészutakkal, de az ember hálát adott a Mindenhatónak, ha a végnélküli szerpentinek után kijutott a tetőre. Egy óra után járt az idő, amidőn a tetőn levő lábas erdő szélén, egy jegenyefenyő tövében helyet foglaltunk a vadat észlelt erdőőr és Joskó kíséretében. Borongós volt az idő, de inkább meleg s a kis muslicák nyugtalanítottak unalmamban, miközben arról gondolkoztam, hogy minő bolond a vadászszenvedély, amelyik nyolcadik nap után újra felcsalt a tetőre, hol már