Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Szarvasbőgés

71. hamleti kérdése, „lőni vagy nem lőni"-re változott át agyamban, végre szelet kapott e gyönyörű állat s egy bődüléssel a sűrűbe vetette magát. Egy negyedóra múlva még egy tizennégyessel jöttem össze, de hát erre se mertem lőni, hiszen legfeljebb megpiszkoltam volna a fejedelmi vadat. Boldogtalanul értem le a szállásra, ahol elmondva tragédiámat, ismételte B. bátyám: „No, ugy-e megmondtam" és jóizűt nevetett hozzá, én meg álltam előtte, mint a sóbálvány, valószínűleg nem a legszellemesebb ábrázattal. A délelőtt folyamán kipróbáltam feltámasztott puskámat, hát bizony mind a hat patron, ami még a kartonban maradt, rossz volt! Ha akkor a kezembe kerül az, akinél egy héttel előbb vásároltam, hát bizony csúful járt volna! Szerencsére hoztam magammal régi patront is vagy hét-nyolc darabot, ezzel a kis készlettel kellett a bőgést végigcsinálnom. Délután társaim elutazltak, eredmény nélkül és én egyedül maradtam a Kozmescseken, az enyém volt az egész birodalom! A legnagyobb ambícióval fogtam hozzá, hogy egy kapitális bikát hozzak le, volt olyan napom is, hogy tíz órát gyalogoltam hegynek fel, völgynek le, de , mintha meg lettem volna átkozva, bikával összejönnöm nem sikerült. Már nyolc napja voltam fent, tizenhat cserkészetet csináltam, hol gyalog, hol lóháton, hol szekéren, de a bikának még szőrét se láttam, pedig volt elég, mert az , örökké nedves