Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Szarvasbőgés

67 ról. Jutott uralkodónak is, uralkodócsaládhoz tartozónak is, nagykövetnek is és végül — the last but not the least — jutott nekünk, szegény földi halandóknak is egy-egy bika, kik az ország vadászatának ügyét intéztük. A miniszter úgy határozott a mi nagy örömünkre, hogy egyik legszebb máramarosi területre együtt fogunk elmenni. A terület tizenhatezer katasztrális holdon felül volt, tehát bátran cserkészhetett rajta három-négy vadász egyidőben, anélkül, hogy egymást bármiként is zavarták volna. Minthogy abban az időben még a tekintélyek korát éltük, boldogemlékű R. L. kedves jóbarátommal úgy határoztunk, hogy a miniszterünknek, ki egyben atyai jóbarátunk is volt, háromnapi időelőnyt adunk, hogy kipassziózza magát. A negyedik napon este éjfél előtt mi is megérkeztünk jól felpakkolt kocsinkkal a kozmescseki vadásztanyához, ahol egyszerű, de mindemellett kényelmes, meleg szobák vártak reánk. Bármilyen óvatosan akartunk is lecihelődni, a csoszogásra, ide-odarakosgatásra és suttogásra lenge pongyolájában kijött B. bátyánk, ki az üdvözlések után meghallgatta a diszpoziciót, hogy hajnalban ki hová fog menni. Én nekem, mint a kisded vadásztársaság Benjáminjának, a „Szuchy-gát" fölötti bika jutott. Ezt a területet még nem ismertem, de annál jobban ismerte már B. bátyánk, mert amidőn meghallotta, hogy én hajnalban arra a bikára pályázom, azt mondta, hogy jól ismeri a bikát, erős tizenkettes, de —• el fogom hibázni! Va10*