Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644
Vadászaton Pista bácsival
61. szobájában levő gyermekágyban reggelig. Persze, nagy mulatság lett ebből másnap s a figyelmes háziak engem estére a , tizedik szobába helyeztek el, hogy kipihenhessem magamat. Gyönyörű reggelre ébredtünk; verőfényes, szép tavaszi nap volt. Rövid félórai kocsizás után megérkeztünk Bacskóra, hol néhai Malher Béla görög-katolikus esperes, kedves jó vadászcimboránk fogadta Pistát nagy reverenciával a többi vadásztárs élén. Persze, hogy Pista kapta a díszállásokat. Már az első hajtásban felhangzott a tót gyerekek „tirro, tirro, tirró" ordítása, ami a szalonka felrepülését jelezte. Sokan voltunk, én álltam Pista mellett vagy tíz-tizenkét lépésre, mellettem ifjú Molnár Béla báró, alatta szegény Nemes Sándor, a korán elhunyt kormánybiztos, akkor még főszolgabíró. A rejtelmes hoszúcsőrű, ahogy illett, Pista állása fölött csapott föl, duplázik is rá és — miraculum dictu — elhibázza. A szomszédja, a gálszécsi főjegyző lövésére hullott a szalonka. Mivel a lövések negyed másodpercnyi időközökben estek, az udvarias főjegyző Pistáénak mondta a szalonkát; Pista a kezébe veszi, nézi jobbról, nézi balról, gyanúsan, de mégis felakasztja az aggatóra. Mi nem akartuk kedvét .szegni, de megállapítottuk magunk között, hogy a szalonkát a szomszédja lőtte. Gyors tempóban jöttek a jól rendezett hajtások, végre tizenegy óra felé meglőtte Pista az első szalonkáját. A hajtás után nézegeti az első szalonkát, végre megszólal:
