Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Vadászaton Pista bácsival

56 lommal nem a kunsági gazda, hanem az ünnepre való tekintettel az ünneplő kék mándliba öltözött katonasorbeli fia, egy csinos Jt

u

n gyerek hajtott. Pista a kocsis mellett foglalt helyet, mi meg a hátsó szalmaülésen helyezkedtünk el. Vagy egy félórai kocsiutunk volt, azalatt hozzáláttunk a reggelizéshez, ami után igen jól esett a hamisítatlan barackpálinka. Nem is lettünk volna fiatalok, ha rá nem kezdtünk volna egy vidám nótára, ami még tegnap óta a fülünkbe csengett, amint Lóri a fülünkbe húzta és danolta. Akkortájban az volt a kedvelt nóta, hogy: „Aki a babáját igazán szereti, Havas eső esik, mégis felkeresi, Mégis felkeresi," Énekeltük is ezt a nótát torkunk szakadtából, míg egyszer csak a nótára hátrafigyelő kocsisunk megszólal és az ostort tartó kezével tiszteletteljesen megbillentvén pörge kalapját, így szólt hozzánk: —i IIa meg nem sértem a tekintetes urakat, hát nem úgy van az a nóta. — Hát bogy van, fiam, fújd el — szólt az én erdélyi barátom. A mi legényünk belefogott naiv magyarázatába: — Hát tetszik tudni, úgy kezdi a le'géby, hogy: „Esik az förgeteg, ázik a köpönyeg. Eresszél be édes-kedves babám, Meri megvesz a hideg."