Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644
Nagykakas után
50 széles ívben repült el a véderdő valamelyik rejtett zugába. Örömmel hozta hozzám egy pillanat alatt a fához futott Vaszily a szép, öreg kakast és most már szaporában szedtük lábainkat, hogy a jó hírt megvigyük a szobafogságra ítélt barátaimnak. És mintha a jó Isten is megörült volna a vadászsikernek, az ólomszürke felhők hasadozni kezdtek s a nap egy-egy sugara mosolygóan nézett le reánk. Ismét a kalibához közeledtünk, Vaszily a fejszéje végére akasztotta föl a kakast, amelynek himbálódzását meglátta a kis ablakon leskelődő cimbora, kiket Joskó tett figyelmessé lövésemre. No, lett erre öröm! Valóságos indiánus-táncot lejtettünk a tűz körül, embereink is jobb kedvre hangolódtak, hiszen a kihallgatás gyötrelmei alól most már ők is fölszabadultak. Egy-kettőre hozzáfogtunk tehát a csomagoláshoz és egy negyedóra múlva kis karavánunk vidáman szaporázta lépteit, hogy az ős rengetegből a kultúrát jelentő községbe jusson. A fáradságos éjjelezés ellenére is alig három óra alatt tettük meg az utat a havasról le, Körösmezőre. Tíz órára beérkezett a három viharvert, füstszagú jáger az erdőhivatal mellett lévő tiszti szállóba, hol a pohártiszta szoba s a jó, vetett ágy várt reánk. Alapos tisztálkodás után szinte a megváltás érzetét keltette bennünk a kényelmes ágy, ahol félkettőig aludtunk, mint a bunda. Talán másnap reggelig is aludtunk volna, ha Kovássy Kálmán barátságos baritonja föl nem költött volna, ki ebédre jött