Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Nagykakas után

49 Vaszily óvatosságot ajánlott és egyik fa mellé húzódva, mutatott reá egy kisebb tisztás sarkában álló keresztes fenyőre, ahol az előbb látta a kakasokat. Triederemet a szemeimhez illesztve, tövétől csúcsáig végigmustráltam a sűrű fát. Azaz csúcsáig nem jutottam, mert alulról számítva, körülbelül a fa kétharmad magasságában megláttam az egyik kakast, amint lefelé kémlelt, hihetőleg társait figyelte. Jobban megnézem, hát látom, hogy az én kakasom szabályszerűen kappog, nemsokára a fülembe hozta a szél a rég hallott nászdal ismert ütemeit. A fa lehetett tőlem vagy százhúsz lépésre. A legnehezebb föladat volt most, fényes nappal a beugrást megkisérleni. Fegyveremet, — mit herényi Gotthard Sándor kedves atyámfia remekbe készíttetett nekem, — megtöltve hozzáfogtam a beugráshoz. Vaszilyt a fa mellett hagytam és magam a fát vizsgálva, fától-fáig lopózkodtam előre. Izgatott voltam, megvallom, mert attól tartottam, hogy fényes nappal elröpitem a kakast. Vagy hetven lépés távolságnyira lehetett a kakas, a fagyott hó az ösvényen mint az üveg, töredezett, tovább lopakodni istenkísértés lett volna, de másrészt meg a távolságot sokaltam. Dilemmámat eldöntötte az, hogy „Gotthard"-omban biztam, célbaveszem tehát a gyanútlan, remek madarat, a rengeteg visszhangja százszorozva adja vissza fegyverem dörejét, a szép, pirosszemű állat egy másodpercig tétovázott s aztán élettelenül hullott a gallyakat súrolva a hóra. A másik két kakas