Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Nagykakas után

48 napot eltölteni, mulatságszámba nem mehetett. Hanyatt feküdtek tehát és megnyugodtak a megváltozhatatlanban. Én is bosszankodtam magamban, hogy miattam itt maradnak, miért is Joskóval tanácskozást tartottunk, később Vaszily és az erdőőr belevonásával, hogy mit lehetne tenni. A rutén nyelven folytatott külön megbeszélés eredménye az lett, hogy Vaszilyt kiküldtük a dürgő helyek körüli fák kikémlelésére, vájjon nem lát-e valahol felgallyazott kakast. Csak a végszükség esetén, barátaim miatt egyeztem be ebbe, a szerintem nem egészen vadászias módba, de hát a szükség törvényt bont. Magam is leheveredtem fekhelyemre, eltűnődve gondolataimmal és főleg azzal, hogy mily hiábavaló vállalkozás világos nappal kakasbelopására vállalkozni; a kaliba kis üvegablakán már a teljes világosság szűrődött be, senyvedő tüzünk kékes lángja birkózott a nappali világossággal, egyszerre csak csoszogás hallatszik az ajtó előtt, majd feltárul az és belép Vaszily mosolygó arccal és bejelenti, hogy három felgallyazott kakast talált! Barátaim apatikus arca reménykedővé vált, én is rendbe szedtem cipőimet, ruhámat és fegyveremet vállra dobva, máris megindultam a bizonytalan vállalkozásra, de hogyisne, hiszen már félhét volt! A szél mintha alább hagyott volna, vagy talán a reménység okozta belső hév tette tűrhetőbbé a külső tartózkodást, tény az, hogy vígabban haladtunk előre a véderdő ismert ösvényén. Vagy tíz percet mehettünk, amikor