Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Nagykakas után

40 dászni. A síkföldi vadász többnyire a magas hegyek nemes vadja után vágyik, a hegyvidéki vadászra meg az újság ingerével hat a síkság apróvad-vadászata. Az ellentétek vonzzák egymást. Torkig voltunk a fogolyvadászatokkal, annyira, hogy a feltálalt fogolypecsenyéhez már hozzá se nyultunk, a hires nyúlstráfok is évente sok száz darabbal szaporították pontosan vezetett vadásznaplónk lőjegyzékét, más kellett tehát nekünk, főleg az én kedves, elválhatatlan cimboráimnak. Ha néha meglátogattak budapesti lakásomon, sóvárgó tekintetük az évente szaporodó kitömött nagykakasokon pihent meg, el kellett mesélnem nekik azok elejtésének történetét. Láttam rajtuk, hogy igen szeretnének siketfajd-dürgésre menni. Addig mesterkedtem tehát, amíg sikerült kieszközölnöm, hogyi egy-egy nagykakast elejthessenek a megállapított taksa ellenében a körösmezei házilag kezelt kincstári vadászterületen, pedig ez nehezen ment akkoriban, mert igen sok jelentkező akadt az alantas erdőhatóságok által bejelentett pár darab kihallgatott kakasra, persze erre is el lehetett mondani Madáchcsal: „sok az eszkimó, kevés a fóka". Egyik márciusi szalonkázáson megleptem őket az engedély hirével, a derék fiúk agyba-főbe ölelgettek érte örömükben. Lassan teltek a napok, lassabban a hetek, míg végre megjött Kovássy Kálmán kedves, jó barátom sürgönye: „Kakasok jól dürrögnek, jöjjetek". Lázas sürgöny- és levélváltás követte