Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Nyirfajddürgésen

34 rani, kadéthoz illő gyorsasággal ruhába bújni, a legszükségesebbeket, fegyvert és patronokat magunkhoz venni és máris indulni, jóformán két-három perc leforgása alatt történt. Kiléptem a tornácra, hiivös, kellemes éjjelünk volt, az ég boltja ragyogott a Sok fényes csillagtól, lentről a Bjela habjainak zúgása üdvözölt. A podbánszkói lakot övező fenyvesek lehelték; a tüdőtágító fenyőillatot. Kézilámpásunk mellett óvatosan indultunk el vezetőmmel, aki egy zsámolyt és egy — később igen szükségesnek bizonyult — gyapjutakarót hozott részemre. A Kriván csúcsáról biztatóan hunyorgatta parázs szemét egy ragyogó csillag, valószínűleg a koránkelő vadásznak ez esetben nem aranyat, de sikert, vadászzsákmányt igért. A hepehupás, még száraz kaszáló keskeny gyalogösvényén csakhamar odaértünk a schirm-hez, amely azonban inkább hasonlított egy fenyőgallyakból készített eszkimógunyhóhoz, mint egy ernyőhöz, mert teljesen fedett volt és ugyancsak fenyőgallyakból ügyesen összetákolt ajtaja is volt. Ketten hogy éppen elfértünk benne, én a Proksa által hozott zsámolyra ültem, Proksa meg a lábamnál húzódott meg egy száraz zsombékból készült ülőkén. Félkettő alig múlott, hogy az ernyőbe beültünk, a kis kémlelőnyilásokat tágítottuk ki egy kissé, de hát még nem volt mit látni, de nem is lehetett, hiszen a csillagok csekély fényét nem tekintve, még teljes sötétség borította az alvó tájat. A mozdulatlanul való ülés folytán a tátrai éles levegőn csakhamar fázni kezdtem és Prok-