Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Nyirfajddürgésen

35 sától lassanként a térdemre húztam a gyapjú

: takarót. A várakozás végtelennek tetszett, folyton vizsgálgattam a külvilág körvonalait, amelyek azonban az eloszlani nem akaró sötétségben egybeolvadtak. A vadász izgatottságában felmerült agyamban az aggodalom, hátha nem repülnek be ma a kakasok. Csendes rezignációval, olykor-olykor elzsibbadó tagokkal vártam az eljövendőt, a pitymallatot. A mozdulatlanság, az abszolút csend félálomba ringatott, talán már horkoltam is egy kicsit, amikor Proksa gyengéd oldalbabökésére az álmok országából visszajöttem és örömmel hallottam a derék ember suttogását, hogy az első kakas már berepült. Szememet megdörgölve, kikémlelek a változatlanul sötét előtérbe, de látni nem tudok semmit sem. A kakas hihetőleg] ott lapult valamelyik „angyalhullás" horpadásában és hihetetlenül éles érzékével figyelte a környezetet, várta a küzdőtér többi görbefarkú bajnokát és főleg a kecses, barna mezbe öltözött jércét. A Kriván tetején levő csillagok végre halaványodni kezdtek, az égalj is mintha világosabb lenne. A csendet csupán a havasi pinty monoton pittyegése törte meg. Izgalmam tetőfokra hágott, mert a kakas csak nem akart megszólalni. Proksa újból megrántja gyapjutakarőmat, most már világosan hallom a kakas berepülését, szememet majd kinézem, de látni nem lehet semmit sem az elmúlni nem akaró sötétségtől A csendet megtöri a kakas első szava.