Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Nyirfajddürgésen

32 tüdővel szívtam magamba a Kárpátok fenyveseitől illatos, mámorító levegőt és gyönyörködtem a természetnyujtotta felséges tájképben. Balról az Alacsony-Tátra hóval fedett ormú hegyláncolata veszett el a messzeségben, előttem a Magas-Tátra első, titáni foka, a görbe Ivriván napsütésben vakító fehéren tündöklő orma, mintha barátságosan mosolygott volna reám, régi jóbarátjára. A gyönyörű tavaszi délelőttön a szellő se mozdult, az erősen tűző nap heve egymásután szedette le rólam a nehezebb ruhadarabokat, az engem vivő Turcsi is megizzadt a kapaszkodásban, hát még a Janó, ki hatalmas méretű hátizsákomat és fegyvereimet cipelte, bizony sűrűn emelgette keszeknő hijján piszkos ingeujját viharverte borostás orcájához. Többször tartott fújtatót és ilyenkor előkerült a tüszőjéből a tót ember elmaradhatatlan gyönyörűsége, mit talán az anyatejnél is édesebbnek tart, a zapekacska. A Tátrából eredő Bjela patak vizének bugása kisért utamon s a havasi vidék fenséges csendjét csak néha szakította meg a völgyön keresztülrepülő zöldharkály kiáltása. Élveztem a szép időt, a nap melegét, a fenséges természetet, élveztem a szabadságot. Gondolataimmal elfoglalva, észre se vettem, hogy a Pod-Bánszkó-i erdőőri lakhoz érkeztünk, a fordulónál már ott várt az én kedves kísérőm, Proksa Jóska, aki oly sok élvezetes vadászkalandomnak részese és szerzője volt. A kőlábakon álló, hosszú faépítmény folyosóján ott várt Proksáné is, mo-