Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Tavaszi hangulat

26 Ripet visszaparancsolva, lassan odébb megyek a csúszós, zsombékos parton, a járás elég fárasztó, mert a sok víz s a kiengedő föld fagya mélyebbé tette a sarat. Megállok egy percre fujtatni, mert hát kimelegített a szokat­lanabb egyensúlyozó járás s a tavaszi nap me­lege. A hókafejű szárcsák is megérkeztek már, itt is, ott is hallatszik monoton sipoló hangjuk, a túlsó mocsárból ideszűrődik a szürke ludak zsibaja, bizonyára két szürke szeladon vesze­kedik egymással az elsőbbségért. Fejem felett sirályok s a kis csérek csaponganak, talán már ők is tudják, hogy az új vadászrendelet pardont adott nekik. Közéjük vág egy-egy gömbölyű­szárnyú bibic is, nagy búgó sikongással hozzá­hozzácsap Riphez, valószínűleg azért, hogy a közelben levő fészkétől elcsalja a kutyát. Ripet: is meghatja ez a mocsári nász, bámulva nézi a csapongó madarakat, figyel a jól ismert han­gokra és közben rosszalólag is, meg csodál­kozva is pillant reám, hogy miért nem szól bele fegyverem bombárdója ebbe a csodaszép cho­ralé-ba. Nem, kutyám, ezeket a madárkákat nem bántjuk, hiszen hasznunk úgy sem volna belőle, puszta vérengzés pedig a vadászt nem elégíti ki. Jerünk odébb, mást keresek én most. Belekerülök a tulajdonképpeni zsombé-' kosba, itt már figyelmesebben kell járni, job­ban mondva, ugrálni, mert az aszufüves nagy zsombékok elég távol vannak egymástól. Kezdő­dik tehát a balett, amelyet a legnagyobb figye­lemmel kell lejteni, hiszen az ugrálás mellett

Next

/
Oldalképek
Tartalom