Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

A régi világból

171. — Igenis, tudom, de domine spectabilis is tudja, hogy mit jelent az, ha én tagadólag intek, — felelt a malacpecsenyére éhes jurátus és minden további incidens nélkül bekebelezte a kivett malaccombot. * A hatvanas években Majláth Antal volt a perbenyiki uradalom tulajdonosa. Az elnyomatás utáni időben, az úgynevezett provizórium alatt és után is nyilt házat vezetett a voltj kancellár. Szerette a vendégeskedést, szerette a magyar nemességet és vele kapcsolatban a magyar humort. Mintaképe volt az igazi magyar úrnak. Hozzánk is bejárt Ujhelybe és siiriin bejelentette magát édesanyámnál — töltött káposztára, amit az öregúr igen szeretett. Mailáth Antal perbenyiki kastélyában állandó vendég — szinte „lengyel"-számba ment egy Bátor István nevü úriember, kit azért kedvelt a jókedvű főúr, mert nagymondásaival Háry Jánost is felülmulta. Egy-egy borközi nagymondását falrengető kacajjal honorálták, míg ezzel szemben maga a történet elmondó ja síri komoly arcot öltött. Bátor István egyik verzió szerint penzionátus kapitány, a másik verzió szerint azonban tábori „feltser" volt. (Feltsernek hívták a doktori diplomával nem rendelkezett .sebészeket, akik azonban nem tévesztendők össze a mai kor híres sebészeivel.) Bármi lett légyen is foglalkozása eredetileg, ő magát állandóan volt svalizsér kapitánynak nevezte. Egyik alka-