Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

A régi világból

169. már kiállt fogsága után széphalmi tuskulánumában gazdálkodott. A levelek egytől-egyig áradozóak, az elfojtott szerelemtől hevített agyú művelt nő szellemi termékei voltak, valószínűleg hatása alatt az akkori dagályos irók i közkeletű műveinek. Az egyik levél felolvasásának hatása alatt a levél csattanójánál a költői lelkű Kazinczy Ferenc felemeli kezét és azt mondja égre emelt szemekkel: „mily kultura!" Ugyanabban a pillanatban az őszszakállií Dercsényi táblabíró, mintegy rímként dörmögi megsimogatott szakállába: „mily bestia". A szép bűnöst egyébként pallosáltali halálra ítélték, ez volt az utolsó pallos által végrehajtott ítélet nemes Zemplén vármegyében. * Ez ugyancsak a múlt század elején történt. Zemplén vármegye vicispánja Szemere István volt, annak az ősnemes családnak sarja, amelyik családfáját Huba vezérig viszi. A vicispán rátarti, nagytekintélyű férfi volt, aki tekintélyét a hozzá patvariára kerülő jurátusokkal szemben is éreztette. Jókai Kárpáthy Zoltán-jában írja le a patvariára kerülő nemes ifjú szerepét és néha — kálváriáját, ebbe tehát én nem kontárkodom belé, csupán azt a száraz tényt tá-, rom fel, hogy t. védnökét a vármegye érdemdús vicispánja a Kárpáthy Zoltánban leírt módon kezelte jurátusait. Ebben az időben éppen egy Wiczmándy István nevű jurátus volt nála, a Felvidék egyik régi, közszereplő nemes családjának leszármazottja, talán szögről-végről ro-