Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Jumping

138. lett bizony titokban versengtünk, hogy ki fog többet aggalékra fűzni. Nagy szerencséje volt annak a fogolynak, fürjnek, amelyik egészségesen távozott. Egy-egy hibás lövését szomszédunknak már a tréfa kedvéért is megbrávóztuk, amit a tanulékony hajtósereg titkos örömmel vett át, hiszen ordíthatott egyrészt, másrészt meg urat bosszanthatott, no már akit és amennyire. Ez a brávózás adta meg az impulzust arra, hogy Contét megtréfáljuk. Javaslatom elfogadtatott. Az aznapi vadászatra való felállás előtt, akárcsak az afrikanderekkel, saurit tartottam, kioktatván őket, hogy ezentúl az egész hajtóláncnak ordítania kell a tirrót a fogolyfalka, vagy akár egyes fogoly felrepülésénél, ha pedig valaki elhibázza, a brávót rá kell zendíteni. Ha nem így tennének, jön az „arcvonalbani kézbesítés", mint az egyszeri csendőrörmester úr jelentette. Nehezen ment a tanítás, ha néha hibáztunk, mi magunk harsogtuk a brávót a legélénkebben, mit az aggatékhordó gyerekek, akik a bravón és nem brávón sokszor a pofozkodásig eldisputáltak, a legnagyobb enthuziazmussal visszhangoztattak. Már egy hétig tanítgattuk a kórust, amikor egyik napon sürgönyünkre megérkezett a Conte. Örömmel teljes üdvözlet, bemutatás a kedves, uri háznál, a bőséges breakfast, amely után az elegáns dresszben, parafasisakjában, Purdey-fegyvereivel kivittük Királyfára a cim-