Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Jumping

137. tükre mind magyarok voltak a derék királyfaiak, hiszen kit Kocsisnak, kit Kovácsnak, kit Csizmadiának, Kisnek vagy Nagynak hívtak, azonban a keresztnevük az aztán igen furcsa volt. Tudniillik volt egy öreg papjuk, — az Isten nyugtassa! — aki a keresztelésre behozott csecsemőnek azt a nevet adta, amely név aznap a naptárban volt. így lett Kocsis: Erazmus, Kis: Eleuther, Nagy: Kleofás, Remigius, Kandid stb. Hogy aztán a nép az ilyen pogány hangzású nevekből Érázt, Elót és más furcsán hangzó gúnynevet csinált, hát az a nép természetével jár. A területre kocsizásunk alatt bejelentettem Dezső barátomnak Conte tervbevett jövetelét, mit ő magyaros vendégszeretetével szívesen vett, de annál nagyobb örömmel vette azt a javaslatomat, hogy tréfáljuk meg az öreget valamivel. — Mi legyen az? — kérdé tőlem. — Hát én úgy gondoltam, hogy a hajtóinkat tanítsuk be arra, hogy ha bármelyik vadász előtt felrebben a fogolyfalka, valamennyi üvöltse a „tirrót" és ha valaki elhibázza a foglyot, zendítse rá az egész nebulósereg a ,,brávót". Ennek pedig előbb magyarázatát kell adnom, hogy a brávózás honnan eredt. Az akkori fejedelmi vadbőség mellett mi, akik együtt vadászgattunk, hát mind szemenszedett, jó vadászok voltunk és ha hárman, vagy legföljebb négyen vadásztunk együtt, ilyen vadbőség mel-