Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Felvidéki kaland (I., II.)

134. A vadászatnak vége volt, a hajtók hirtelen összeütött szánkón húzták le zsákmányomat. Otthon is nagy volt az öröm, hiszen a társaság minden tagjára kacsintott Diana, kire jobban, kire csak pillantva. Az estebéd ez alkalommal hosszabb volt, hiszen másnap már csak az utazás állott előttünk. Vacsora után a „palotá"-ban ülve, Jenő barátunk kis kertelés után előállott azzal a kérésével, bogy a pestmegyei társai előtt igazolandó, adjon ki Laci bátyánk egy bizonyságlevelet a disznó elejtéséről. Amit is ifjú Kosztolányi László ékes stílusban hamar ki is állított a „kameneci papirmalmunk merített papirosán", amint az az okmányban olvasható és elláttuk aláírásunkkal és nemesi pecsétjeinkkel, akár egy káptalani okmányt. Az okmány berámázva ma is látható Istenben boldogult Jenő barátom örököseinél. Másnap hazautaztunk. Megérkezésünket követő napon néhai Kapczy Vilmos gödöllői főszolgabíró tiszteletére bankettet adtak, ha jól emlékszem, királyi kitüntetése alkalmából. Amint a jelen levők említették nekem később, Jenő" barátom elbeszélte persze, némi költői szabadsággal — a vaddisznó-kalandot és bizonyítékul kivágta elébük a hiteles okiratot is. Későbbi vadászataink alkalmával sokszor megemlékeztünk e felejthetetlen szép két vadásznapról.