Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Felvidéki kaland (I., II.)

124. tyákkal a völgybe kanyarodtak le az elhagyott urasági papirmalom mellett, míg mi libasorban törtettünk fel az elég magas hóban állásainkra. Alig indult meg a hajtás, már hallatszott a vadász fülének oly kedves kopócsaholás, különböző hangárnyalatokban, mit nemsokára követett a hajtók lármája, annak jeléül, hogy érdemleges vad van a hajtásban. A tiszta levegőben jól hallottam a vadász idegeit bizsergető kiabálást: „Nye puscsij, Divák!" („Ne ereszd, disznók!") A kutyák mind dühösebb ugatása, majd a hajtók erősbödő lármája jelezte, hogy a disznók állásaink felé törnek. Én egy görbe úthajlaton Jenő barátunk balszomszédja voltam. Amikor felálltunk, az én cimborám valamit rebegett nekem családapai voltáról, de én megnyugtattam, hogy ezen .minőségében csorba nem fog esni, csak lőjjön oda az ,akkor divatba jött „Witzleben"-golyóval, amelyekből vagy száz darabot vásárolt Huzellánál megelőzően. Puskámat készenlétbe helyezve, vártam Diana kegyes pillantását, mert hát az erdei hajtás esélye nagy vadra olyan, mint a lutri, az kapja a főnyereményt, akire rájön a vad. A vadász ösztönszerűségével pillantok jobbfelé s abban a pillanatban veti át magát közvetlenül Jenő barátom állása mellett egy hatalmas koca, amelyet másodpercenkénti időközben, ugyanazon nyomon követett még öt hasonló fekete ördög. A másik szomszédom Kosztolányi Laci, ki a disznók átugrását szintén látta, csodálkozó .mozdulattal jelezte ne-