Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Vadásztörténet, amelyikben vadat is tőnek (Zábráczky József)

100. szony, meghívására. Egy életem, — egy halálom, írok egy vadásztárcát. * i Az 1902. év decemberében a legpompásabb vadászó idő tette boldoggá a nimródokat. Szélmentes, erős hideg idő, úgy, hogy a napfényben csikorgott a csillogó fehér hólepel. ( Akkoriban 23 éves, gondtalan, 49 kiló testsúlyú, szenvedélyes vadász — s mellékesen szolgabíró — voltam, Nagymagyarország legszebb vidékén. Volt itt minden, sík, dombos, hegyes, sziklás terület, jó szántókkal, rétekkel, erdőkkel borítva. Vadunk is volt mindenféle, a pergőkacsától a medvéig, az igaz, hogy mindenből mérsékelten. A járás központja egyúttal központja volt az ott elterülő 16.000 holdas uradalomnak, melyet vagy húsz évvel annakelőtte a Keglevich grófoktól vett meg az osztrák-magyar monarchia leggazdagabb sörgyárosa. Akkoriban az új tulajdonos az első

1 éven már vadászott a birtok Szepesség felé való részén, s hogy — hogy nem, medvét]lőtt. Boldog volt a gyáros, s parancsba adta ki, hogy a. vadállományt, de különösen a medvéket gondozni, védeni kell, nem szabad kímélni a költséget. A jószágigazgató, E. von H., — szintén szenvedélyes puskás, — eleget tett ura parancsának. Az uradalom vadállománya etetve, gondozva, védve lett. A sörgyáros évente meg-megjött vadászni, de őt nem érdekelte, más vad, csak a medve.