Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Borsa Józsi

48 sem süppedve, alig hallható neszszel, a mocsár szélén. Nem kellett kérdeznie, beszélt Petrás magától is. — Csitt, nagysága, csöndesen legyen, ne szó= lítson a nevemen, mondja csak úgy, hogy Pali; én most kifordítom a kalapomat, hogy az urasági szalag ne lássék rajta; még jó, hogy nem a hintóval vagyunk. — Mi lelte magát Petrás? Ki az?! — Borsa Józsi. Megösmertem a hangját. Sujtónénak két másodperczig vaczogott a foga. Most, hogy a vélt fenevad eló'jött rejtó'zó' helyéró'l a sok hívásra s titkos kívánságra : mégis csak félénk asszonynyá vált. Zsibongva kergette agyában egymást az ijedt gondolatok sorozata. Elfeledte, hogy 'iszen itt van a revolvere s itt van Leó is. Most csak félt; de ebben a félelemben is benne volt leküzdhetetlen kíváncsisága, a mely lassanként ismét visszaadta a bátorságát. Válságos helyzetben volt, az igaz; annyival inkább, mert teljességgel nem sejtette, hogy mi történik vele a legközelebbi negyedórában. De az a hite megnyugtatta, hogy most, éjjel, ily körülmények közt nem ösmerhet rájok a betyár. Rajta múlik, hogy el ne árúlja magát. Borsa Józsi már ott volt a bricska eló'tt. Ella alig bírta tartani Leót; a nagy kutya dühösen morgott. A betyár megszólalt: — Kicsodák magok? hogy tévednek ide éjszakának évadján ? Petrás ümmögve, köhicsélve beszélt.