Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Múlik a délibáb

90 előbb olvasgatott. Aztán unottan folytatta : — Halkan beszéljen, kérem, fáj a fejem. — Ugy sem szeretném kikiabálni mindazt, a mivel én most magához jöttem, tündér. Megengedi, hogy ide üljek? Egy karosszék volt Flóra mellett, abban helyezkedett el Dörghő. Megfogta a leány kezét; Flóra nem ellenkezett. Látszott az arczán, hogy olybá veszi ezt is, mintha a színpadon érintette volna meg valamelyik kollégája, a kinek éppen így rendelte a szerepe. — Ha titkot akar rám bízni, vigyázzon. Itt van az anyám a szomszéd szobában, — mondta oly közönynyel, a mely határos volt a czinizmussal. Valamivel eszményibb ember, mint Dörghő, megfagyott volna tőle. — A ténsasszony? — mondta oly hangon, a mely kérdő volt ugyan, de benne volt az is, hogy: „azt tudom". Vállat vont s folytatta : — A ténsasszony nem számít, ő minden körülmények közt azt fogja akarni, a mit mi akarunk. Flóra felkaczagott. — Kedves meczénás! De hát bizonyos ön abban, hogy mi ketten egyet fogunk akarni valaha ? Dörghő közelebb hajolt a leányhoz. Még folyvást fogta a kezét. Most lehajolt a finom kezecskéhez s megcsókolta. — Reménylem, — suttogta. — Beszéljen, barátom; annyit már is elért, hogy kíváncsivá tett.