Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686
Múlik a délibáb
86 Kis híja, hogy párbaj nem lett belőle. Azaz hogy lett is — poharakkal, a miket először kiittak, aztán a földhöz vagdostak. Hajnal felé már egyetlen egy üvegedénye sem volt a vendéglősnek. Bádogkannából ittak a színészek. Ránki bírta legtovább, de pitymallatkor ő is beadta a kulcsot s az asztal alatt horkolt. A mikor aztán Dörghő azt hitte, hogy teljesen magára maradt, rászólt a czigányra. — Most pedig megyünk az ablak alá, moré! Tudod-e, hol lakik az angyal ? — Egy hang szólalt meg mögötte: — Flórát, gondolod úgy-e? — Nini, kölyök, hát te még nem vagy hulla? Honnan kerülsz te ide? Igyál, vagy beléd fojtom a szuszt. Szokondi nyugodtan hárította el a kinált kancsót. — Hát akkor ki vezet benneteket az ablak alá, ha én is fucscs leszek? — Abban igazad van! Ideiglenesen kegyelem a fejednek. Indulj szaporán, mint a csík, és halkan, mint a macska. Mentek a harmadik utczáig s ott befordúltak egy akáczfával környezett szögletház elé. Szokondi megmutatta azt a bizonyos ablakot. Dörghő odaállt, éppen a zsalu alá, s a bandának jelt adott. A primás valami édes, lágy éji dalba kezdett, a mitől még a lomb is reszketett. Kelet felől pirkadt az ég, a nagyútra készülődő fecskék csicseregve jelezték, hogy már ébren vannak.