Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Múlik a délibáb

74 — Nézd meg az anyját, vedd el a lányát, — mondta, minthogy köztudomású volt, hogy Kujtor komoly kérőként szerepel. Megesküdött, hogy ha neki adják a leányt, hazamegy polgárnak Böszörménybe. Ott kezelik a családi vagyonkáját; ha mindent összeszed: ember lehet belőle, tisztességgel eltarthat egy családot. Mindenki kinevette. Csak Szokondi vetett rá borzasztó szemeket. Ezt egyszer észrevette Kujtor. — Na, te Demosthenes, te neked mi nem tetszik ? Első eset volt, hogy erről az érzékeny oldaláról csípte meg valaki a fiút, a kit nagy önzetlensége és szolgálatkészsége miatt mindenki szeretett és kiméit. — Kujtor, te csúfolódd ? Kérj bocsánatot vagy a földhöz váglak, — mondta a fiú tréfás színezettel, de magában dühösen. — Ejnye, te szitakötő, hát így mersz velem beszélni ? — méltatlankodott Kujtor s elkezdett gyürkőzni. — Kérsz vagy nem kérsz? utoljára kérdem, — szólt a fiú, a nélkül hogy megmozdúlt volna. Kujtor nem volt ugyan Sámson, de úgy hitte, két olyan legénykét is megenne reggelire. Nekiment Szokondinak. A következő pillanatban csak azt látták a nézők, hogy valaki hosszában elvágódik s jól megüti a földet. Az a valaki Kujtor volt. A fiú villámgyors gáncsot vetett neki.