Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Múlik a délibáb

64 végkép csak nagy ritkán züllött cl egy=egy a művészetre nézve. A mulatós és iszákos sziné» szek között voltak a nagyok, a hatalmasak. A rendes élethez vissza nem térhettek többé, ha a czigánykodáshoz hozzászoktak. Úgy voltak a bohémséggel is, mint az itallal: csak a legeró'» sebb fajtájú verte le ó'ket a lábokról. A vidéki színész (a régi) megszokta a legeró'» sebb italt, a pálinkát: mit árthatott hát neki a vinkó, a karezos ? Az öregje rákapatta a korai beszeszelésre a fiatalt; egy korty pálinka meg egy zsemlye, ennél olcsóbb reggelizés már nem is lehetett. Az elsó' héten fintorgatta az orrát a kezdő, a másodikon már nem bánta, hadd le

3 gyen úgy, a hogy van, a harmadikon maga is kívánta, a negyediken maga is hirdette, hogy így élni a legjobb. Szokondi Gábris a negyedik héten úgy itta a szeszt, ha rákerült a sor, mint a vizet. Jó példái voltak. Pákozdyt pálinkaszag nélkül elképzelni sem lehetett. Ha nagy szuszogva meg» jelent délelőtt a próbán, az igazgató három lépésnyiről is ráförmedt: „Már megint rozsólis» sal laktál jól, vén korhely". Pénz persze soha sem volt; a mi csekélyke osztalék jutott egyre=egyre, azt rögtön megette az adósság, meg elvitte a czigány. Szokondi Gábrisnak az első hét végén az utolsó garasa is elfogyott. — Ugy sem egészen igaz úton került, — mondta könnyelműen, a mikor fakgatták, hogy vége a pünkösdi királyságnak.