Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Múlik a délibáb

56 meg rajta valami nagyon, de azért morgott, dohogott: — Az ördög látott ilyet; hát már megint én szorúljak a bakra ? Csupa nátha vagyok. Ki énekeli Rigolettót, ha úgy berekedek, hogy szu= szogni sem tudok ? — Ne rezonirozz Kujtor, — szólt a türelmet» lenkedó' alak mögött valaki, a ki éppen a „vég= szóra" érkezett. — Áztál te ennél jobban is; emlékezzél csak a Becsali=csárdára! — Ej, mit, az nem ázás, hanem elázás volt, — dünnyögött az alak s dideregve mutatta, hogy milyen nagyon fázik. Az a valaki, a ki a Becsah=csárdára hivatko» zott, egy nőt vezetett a karján. — Szállj be csak, Minka, én majd felteszem a koffert az omnibusz tetejére, — mondta. Az= után a hosszúhajú férfiúhoz fordúlt: — Reménylem, igazgató úr, van még más szekér is kirendelve, mert ebben a bárkában a holmi el nem fér. — Csak ne aggódjék maga, Pákozdy, — felelt az igazgató. — Mindenről a legkitünó'bben gon= doskodtam. A vendéglőben vacsora vár ránk..* — Beszállni, beszállni! — kiabálták a többiek, a kik csoportosan vették körül az omnibuszt. Pákozdyné Minka már elhelyezkedett a leg» első sarokban. Melléje került hamarosan egy fiatal sugár leányka, a kinek üde arczocskája még a komor őszt is tavaszi hangulatúvá tudta va= rázsolni. — A „bubára" vigyázzon ténsasszony, — szólt