Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Borsa Józsi

20 II. Majdnem egy esztendővel azelőtt, hogy Sújtó Endre ezt a meglepő vallomást tette a feleségének, egy lovas ember haladt a kereszti puszta végén levő „Vihargát" irányában. A Vihargát hosszú vonalban szaladt a nagy rét mellett, párhuzamosan a Tiszával, a melynek a medre azon a tájon széjjelterjedt, s a víz alig egypár arasznyira a part alatt sietett tova. Ha nagy szél kerekedett, megtörtént, hogy túlcsapott a hullám a pusztára s átfolyt a laposba, messzire elöntve a mezőt, a mi rossz volt a jószágnak. Az ilyen eshetőségekre számítva, építették a vihargátat, a mely lehetett fél öl magas és mindaddig húzódott, a míg a szélűzte hullám könnyen átcsaphatott a parton. A gáttól fölfelé terült Sújtó Endre gazdasága, s a mezőn, nem messze a gáttól, volt a „Ritka-erdő", csupa ákáczos, a hol talán négy-öt holdnyi területen faárnyékába húzódhatott a jószág, ha nagy meleg volt. A lovas olyan volt, mintha fekete árnyékból lett volna. Sötétlett rajta minden. Lobogós ingujja s gatyája egyaránt fekete, pitykés mellénye szintén. Lova rászolgált a Holló névre; de ő maga, a lovas, volt mégis a legfeketébb . a haja, a bajusza, a szeme, s kivált sötétlő arczkifejezése. Léptetve haladt a „Ritka-erdő" felé, a hol éppen akkor a juhászok hűsöltek, szép meleg őszi delelő lévén. Ott volt a nyáj körül mind a három juhász,