Bársony István: Víg világ, Mulattató történetek, kalandok, adomák a vadász-, erdész- és gazdaéletből, a falu és a puszta világából / illusztrálta Garai Ákos és Neogrády Antal. Budapest, Athenaeum, [1897]. / Sz.Zs. 1404

10. Az elválhatatlanok

55 meg Konczot s így szólt hozzájok: »Gyermekeim, legyetek egymáséi: ha öszszekeltek, mindenemet tirátok hagyom!« Julis aszszony úgy üvöltözött, mint egy behemót s erőnek erejével térdre nyomta Konczot, azután ö is melléje térdelt, hadd adja rájok áldását az a becsületes haldokló ember. Koncz ásítva kérdezte: »mi az a mindenem?* De már ezt nem állhatta ki a heteg. Felugrott halottaiból s úgy felképelte a térdeplő írnokot, hogy az egyik füle csára, a másik meg hajszra állott tőle. Ettől az erupcziótól mindjárt meg is gyógyult. Koncz feltápászkodott s szó nélkül indult kifelé. A folyosón szemközt jött rá a hajdú, azt megállította: — Nézze kend. ezt kaptam, adja tovább kend. S hatalmasan rákente a dupla pofonokat az ártatlan hajdú csudálkozó ábrázatára. Hogy a hajdú elosztogatta-e ezt az ajándékot más illetékes személyeknek, az már nem tartozik ide, hanem hogy Koncz elintézettnek tartotta az ügyet, az eléggé kitűnt a vacsoránál, a hol a legnyugodtabb hangulatban vágott be egy lábos káposztát, benne tizenkét tölteléket. Szó sem volt többet se halálról, se házasságról, a minek következtében Julis aszszony megint húzni kezdett az erélyes és jószívú liszttartó úrhoz. Koncz ugyan ott van most is a csörgei pusztán s a mikor szerét ejtheti, nagyokat czuppant a Julis aszszony kezén, de az ilyenkor támadó ellágyulásra közbevág Proháczka: »No Julis, tán biz' móring nélkül is elveszi már Koncz úr?!« Attól Koncz úr mindjárt megriad s erősen szipákolva vonul tovább egy házzal.