Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

A nagy tizennyolczas

S3 iönib mellett állott. Ott meglapult. Gubaczi agy csúszott melléje, mint a gyík. -— A tizennyolczas! — mondta halkan, maga is izgatottan. dó ideig vártak, nem volt több nesz. A zöld vadász már borzasztóan nyugtalankodott. Mindegyre ki akart kukucskálni a sziklatömb mögül. Gubaczi mgfogta a gallérját i visszahúzta., Aztán hasra feküdt s kígyóként csúszott dőre a domb széléig ahonnan a völgybe lehetett látni. Csakhamar visszatért. A szarvasnak semmi jele, semmi nyoma sem volt. — Mit csináljunk ? — kérdezte lehangoltan a zöld vadász. — Próbálok valamit, — felelt Gubaczi elgondolkodva. Aztán hozzátette: bőgni fogok, hátha azt hiszi az öreg, hogy valamelyik pajtása van itt, s dühében erre baktat. Csak nem kell megmoczczanni. Lehajtotta a fejét s először halkabban, aztán erősebben kezdte utánozni a szarvasbögést. Pompásan értett hozzá. Különös mélységgel, öblösen és mintha egy kicsit fojtogatnák, jött ki a torkából az erős hang. Becsületére vált volna akármilyen agancsosnak is. S hne, alig kongatta meg igy a hangját egynehányszor: lépések szöszmötölö nesze támadt az erdő fái közt. Jön a tizennyolczas!! . . . Keresi vágyitársát, hogy elüldözze innen. Milyen ravaszul fi*