Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

A nagy tizennyolczas

e — Tessék most már előre menni. Ez mát a szarvasok hazája. IIa füttyentek, rögtön meg kell állni. Már harmadik napja cserkésztek igy hiába. Pedig Gubaczi nem volt oka, bogy a zöld vadász nem birt lövéshez jutni. Mostanában kezdtek bőgni a szarvasok s ilyenkor fölöttébb nyughatatlanok; még nincs kiválasztott rendes hélyök; a hárem még nem került össze, a szerelmes bikák folyvást keresik asszonyaikat. Tegnapelőtt a remete-viskó környékén kongott egy vén bika ümmögése; — tegnap ugyanannak az agancsosnak .a hangját már itt lehetett hallani a farkasbarlang táján. Ez volt a legszebb bika az egész barininczezer holdas erdőségben. Egy remek tizennyolczas, egy igazi ősállat; kormos nyakú ; szélesen terpeszkedő erős, barna, remekül gyöngyözött agancscsal. Ha ezt a zöld vadászszal meg lehetne lövetni, legalább is egy ötvenes ütné a Gubaczi maikát. Mái* elérték, a aikasbarlangot; ott, a puhább talajon látni lehetett az átváltó szarvasok nyomát. A szarvastehenek nyoma közt ott volt a nagy tizennyolczas bika bosszú lépésének bemélyedő erős nyoma is. Gubaczi halkan füttyentett. A hátraforduló zöld vadász látta, hogy czövekként áll meg (s egyik mutatóujját magasra emelve, hallgatást int. E perezben az erdő mélyéből dünnyögő, morgó, búgásszerü, mély hang hallatszott. A zöld vadász éppen egy kiálló szikla-