Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Burjánt kinevezik

m láb- és körömfájás, a lépfene, a nyálkás lóbetegség, (aminek a nevét sem illik leírni), a métely, aztán! nghol az árviz, néliol egy-egy tüzeset a szérűskertben, amikor tele van már asztaggal, s épen kezdenék a cséplést. De ha semmi baj sincs is ilyenféle: menynyi szorongást okoz a munkáskérdés; a ,,czuczilisták" (akik az igaz, hogy régente még nenl .voltak,) az aratók, okik az utolsó perczben sztrájkolnak, pedig a Imza nem vár. IIa idejében le nem vágják, nagy haj. S aztán otthon, a majorságban, a jószág ellátása. Az igazi jó gazda bizony felkél hajnalban s maga ügyel rá: rendesen folyik-e az etetés. Ha nincs ott mindenen a szeme, ellopják az abrakot, kilopják a szemevilágát; a pálinkás zsidóhoz vándorol a nyalató só; s még a legjobb esetben is folyvást ügyelni kell rá, hogy ha már koplal s nem lát hiányt abrakban, takarmányban az állat: meglegyen a gondozása egyébképen is; az almozással, az istálló kellő szellőztetésével, a rendes tisztogatással, a lovak vakarásával stb. Es mind ennek a maga idejében kell megtörténnie, mert a gazdaéletben is igaz az, hogy a rend a lelke mindennek, enélkíil nincs áldás. Tehát gond, teher, töprengés, sőt gyakran szorongás és aggodalom bőségesen akad. Talán több mint akármiféle más páldán. Es mégismégis ! Aki egyszer már ebben van benne: cserélne-e azzal, aki folyvást a dobos szobai levegőt szijja s poros akták közt vájkál, s akinek csak ritka kivételes alkalma van néha, bogy az léten szabad ege alatt töltsön egy pár órátJLI /