Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Kalandos élet

Lú múlva eltimilc, mintha kísértet lett volna. Vörös irigykedve vicsorgatja a fogát s odaszól Hegyesormak: láttad ? — Meghiszem azt! Tudom is, mit gondoltál. Ha mi úgy röpülhetnénk, he ?! . — Ühüm! — felel Vörös és magában igy egészíti ki: — Mi közöm nekem hozzád ? A czinkék azalatt elhúzódtak. •— Ördög látott ilyet, hogy nappal vadászunk, — kelletlenkedett Vörös. — Milyen más az, ha homály föd bennünket. A minap a tarlón, alig másfél óra alatt két pacsirtát meg egy foglyot fogtam. Vándorúton voltak a pacsirták s a barázdában éjszakáztak. A fogoly pedig szárnyazva lapult meg, aznap lőtt rá az az átkozott Menydörgő. — Vagy úgy ? — szélt Hegyesorr s fítymálás érzett ki hangjából. — Én a levegőben kaptam el tegnapelőtt hajnalban egy fáczánt, amit az az otromba Csikosfejii. vert föl hazamenet. — Éppen itt van a lyuka, — suttogott Vörös, — ne tennénk nála egy kis látogatást ? (Börzék ilyenkor mindig otthon vannak. — Kern ajánlom, — felelt Hegyesorr aggodalmasam — Csikosfejii nagyon goromba fráter. Önző bitang. Egész lakását maga lakja s egv csöppet sem vendégszerető. Milyen förtelmes talpa van, ni! A borzlyuk előtt a homokos földön látni lehetett a friss nyomokat. Vörös beszaglás'áott a lyukba. — Phüh! — íinyáskodott s orrát