Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Kalandos élet

6» fintorgatva húzódott ei. — Vagyon bundaszag van odahent! Hegyesorr megint félrefordult, ugv nevetett. — O, ó, a vén büzfi, még neki áll feljebb! -— gondolta s a horpaszát döfködte orrával. Vörös észrevett valamit s gyanakodva san<1 i

tott fiatal társa felé. Hegyesorr hamarosan ugy tett, mintha a földön szaglálódnék. — Mi van ott ? — kérdezte Vörös halkan. — Azt hiszem, . . . ugy gondolom . .. mintha itt ment volna végig az a süldő. Vörös odasietett B maga is szaglászott. — Az ám, — szólt kisvártatva, ámbár semmit sem érzett. De csak nem hagyhatta, hogy híres szaglása csúfot valljon a 11 egy csőrré mellett ? Hegyesorr kabintólt. Alig birta visszafojtani kaczagását. E perczben, csudák csudája, csaknem az orruk elől ugrott ki a bokor túlsó oldalán egy nagy nyúl. Hegyesorr vakon szökött utána, de már nem látta, merre szaladt a nyul. Visszafordult s rábámult Vörösre, aki egy tapodtat sem mozdult. A vén róka boszusan nyújtotta ki a nyelvét a kölyökre, — bá! mamlasz! hát mért nem fogtad nyakon \ — Különben ismerem ezt a nyulat, tette — hozzá kissé szelídebben, — nagyon is gyors; már egyszer kergettem. -XIIa nem volna olyan nagv n borulat, világos nappal volna. De így folyvást tart a szürkeség', amit a köd növel. A nagy erdő felöl varjúkárogás hallik; fekete gyászmadarak húznak'