Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Pusztai kóborlás

ß — Hát az a kese' bajuszu kölyök! . . . tudtam, hogy kifog rajtam. Itt járt a disznó- • val a kisi réten, oszt' hogy odaát voltam a szomszédnál kút-ásnyi, a kötélre való elhagyta a kondát. Szent, hogy átment az éren a túlsó tanyába, ahhoz a vörös leányhoz, akiért bolondul. Alig egy pár percze, hogy belecsúszott a nap. Most már csak a nyugati ég volt valamennyire világos. Zöldessárga, egyre halványodó fény terült el ott, messze, szélesen, a föld felett. Abban a misztikus fényben háromszorossá növekedve úszott erre felé egy pár vadlúd. Hagy, szürke ludak voltak. Ilyenkor már a kicsinyeikkel lehetnének, de elszedték alélok a rétjárók a tojást. Azért bujdosnak most, mint a kisértetek, s tönkrement családi nmigalmokat keresik, ugy kerülgetik nagy félénken a nádast. g. Arra fordultam meg, hogy valaki ziháló lélekzettel szaladt felénk. A kese-bajuszu legény volt, — a kondás. Látta a pásztortiizet s kitalálta, hogy legalább is van annyi baj, amennyi a tetteniérésben rejlik. Ránk se nézett, hanem mindjárt elkezdte kifelé terelni a, disznót a sárból. Kurrogó, csettegő, csemcsegö hangokat hallatott, mint amikor a moslékos vályúhoz csalogatja a röfögő jószágot. Csak amikor már mind együtt volt, 9 komoran röffenve indúlt meg a kani a locspo-