Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

"Bús az magyarnak élete"

ispán űr, még pédig mín'tEogy a pusztáról a faluba hosszú űt lett volna a gyalogszer: egy könynyü kétkerekű talyigát használt erre a czélra, a mely elé befogatta Rárót, a keshedt fakót, s aztán maga hajtott a jegyzőékhez, amilyen gyakran csak tehette, a gazdasági dolgok végeztével. Rárót ugyan a legjobb akarattal sem lehetett volna összehasonlitani az amerikai iigetökkel, de azért elég tűz lakozott benne. Volt egy pár jó tulajdonsága, amit kicsinyelni igazságtalanság volna. Például nem közönséges fokú megbízhatóság jellemezte. Ha a gazdája megállította valahol s azt mondta: „Ráró csöndesen légy, itt várj rám békességgel, —" Ráró szótfogadott. Nyári munka idején akárhányszor (elácsorgott egy árnyas fa alatt, ahova Penczi vezette a talyigával. Nem mozdult, csak éppen, hogy a farkával csápolt, igy kergette magáról a legyet. Ha pedig Penczi a munkások nyomán gyalogolva, megunta a dicsőséget s a maga módja szerint egy éleset füttyentett (két ujját a szájába dugván), akkor a lovacska hátracsapta a fülét, felkapta a fejét, felébredt csöndes tűnődéséből, s szépen megindult a barázda mellett, arra, amerre a gazdája volt. Útközben jól ügyelt, hogy minden kátyút, árkot, akadályt elkerüljön, nehogy feldűljön a talyiga, amelyen néha rajtfelejtette Penczi a puskáját. így értették egymást, s a lovacska annyira vitte, hogy ha a jegyzőéktöl vacsora után hazaindultak, ő vigyázott az egész uton, anélkül, hogy biztatni, vezetni, kormányozni kellett volna. Nagyon jól