Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Schlick és Wrack

•En is mentem vele, lógónak. Csak tessék-lássékképpen vittem puskát, liogy az apósom, aki hirtelen haragú ember, semmit se sejtsen. Gyalog mentünk s amikor a mezőn Wraclc felőre szaladt, apósom a kutyakorbácsával mindjárt nagy hadonászást müveit. Egyszer, hogy hogy nem, falán csak a nagy kapkodásban, végigsuhintott Wrack on, abban a perczben rajta termett a nagv fene kutya s mielőtt- a vendég magához térhetett volna, leszedto a puskát a válláról, — vitte. 'Az gondoltam mindjárt megpukkadok nevettemben. — TyhiraühH — jajongott az ipam. Minél iobban kaczagtam én, annál dühösebb lett ő. Wrack pedig nem volt rábírható, hogy ideadja a haragvó embernek a puskát. Apósom már féllábon ugrált mérgében s tiizct köpködött. En leültem a füre ? letettem a puskámat magam mellé. Egyszer csak odaugrik az Oldandó furiozó s mielőtt megakadályozhattam volna, felkapja a fegyvert, megtölti — Hé! te! ne bolondozzál! — ugrom; fel megijedve. — Wrack! Wrack! Wrack! hát. nem jösz? hát nem jösz ide? Bestia! Luder! Hunczfut! Meni? na jól van!! Brumm-brumm! Meni akadályozhattam meg a katasztrófát, Wrack, szegény, kiszenvedett.. Apósom fujt, mint a gőzös, hogy korholni kezdtem, azt mondta, hallgassak:, mert belém is belém lő.