Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

Schlick és Wrack

«1 rÄ kutyájának semmi Hasznát se vettem, ellenben megkeserítette az egész ház életét, mert sohasem lehetett benne bizonyos senkisem, hogy mikor és mért ragad bele a lábaszárába. En még ilyen kesernyés kutyát sose láttam, íamelyik ugy neheztelt volna minden semmiségért. Ha a szobába került, oda telepedett, ahova éppen neki tetszett, lett légyen az díván, ágy, vagy szék. Ha aztán valaki elakarta kergetni bitorolt területéről, azt majd megette. Szegény feleségem sírva esküdözött, hogy ha meg nem« lövöm, vagy el nem ajándékozom a hitvány dögöt, ő biz' megeteti. Képzelhetitek, milyen kapóra jött hát ebben a bajomban Gazsi pajtás, akinek ugyanaz volt a baja, ami nekem. Egy jó kutya kellett az istenadtának. — Ihol a jó kutya, mondok neki serényen, odaadom egy dupla puskáért. Csak ugy mondtam a dupla puskát, hogy annál értékesebbnek tüntessem fel a német szörnyeteget. Hisz' ha ingyen igyekszem rákenni, mindjárt gyanút fog s megköszöni szépen. Pedig én magam is adtam volna már egy dupla puskát annak, aki szépszerivel eltudja csalni tőlünk. Gazsi különös jó kedvében volt. Megbízott bennem s rögtön ott hagyta nálam a puskáját. Magával vitte Wrackot. Hogy nem volt egy kis lelkifurdalásom, azt éppen nem mondom. Hisz először is nem volt az enyém az a kutya, csak zálogban volt nálam. Másodszor pedig már láttam Gazsit