Bársony István: Vadásztáska / Budapest, Magyar Hírlap, 1903. / Sz.Zs. 1643

A paragrafusok

29 dászbalandobat mindig Ő éli át s persze ő ia mondja el, mert szemtanú azokra, a jé istenen kivül, soka sincsen. Abban a vadásztársaságban, melynek G. 'Józsi a lelke, közkézen forog a „paragrafusos kÖnyfv" s ma már jóformán kívülről tudja mim den czimbora. Ugy czitálják a paragrafusokat, mintba ügyvédek volnának. Egyszer egy erdei hajtásban, amelyben magam: is részt vettem, az egyik vadásztársra egy gyönyörű őzbak ment; rá is lőtt az érdemes Nimród, de elhibázta a remek állatot. 'Amikor aztán a bajtásnak vége volt, kíváncsi arczczal, de egyszersmind ravaszul mosolyogva közeledtek az ügyetlen vadászhoz a szomszédai. S. Karcsi, a szomorn őzvajcTász, rajok förmedt; „Ko, mit mosolyogtok? Paragrafus numero tizenkettő!" — Kern, válaszolta a segédszolgabiro, nem tizenkettő, hanem numero egy. S. Karcsi nagyot ugrott. Bolond vagy, mondta dühösen s a faképnél hagyta a nevető pajtásokat. Ugyancsak elcsudálkoztam. Semmit sent értettem az egészből. Micsoda paragrafusokról beszélnek ezek? Az uradalmi imok oda sompol.ygott mellém. Kérem, mondta bizalmasan, talán nem is tetszik, tudni, hogy miről van sző. -— Kern biz én, édes uramöcsém, nagyon lekötelezne, ba megmondaná. Arra aztán elővett egy füzetkét, amelyen meglátszott a gyakori forgatás nyfoma. Ez a mi paragrafuskönyvünk, mondta rejtelmes ábBársony István: Vadásztáska. - fi