Bársony István: Szól a puska , Természeti képek és vadásztréfák / Budapest, Lampel, [1910?] / Sz.Zs. 1514
A vén törvényszegő
42 Bársony István Kiment •— mondom — de nem vadászni. O, a világért sem. Ő tudniillik a foglyot nem tartja igazi vadász-észszel felszabadlthatónak augusztus elsejére. Ritka esztendő az, a mikor a fogolycsapatok augusztus elsejére már oly kifejlettek, hogy az esetleg árván maradt fiókokat nem kell félteni a teljes elzülléstől. Már pedig az tapasztalt dolog, hogy ahány koczapuskás, az mind belelő a legfejletlenebb csapatba is, sőt meglövi a szegény vén fogolytyúkot, a mint sikogó csirregéssel röppen föl előtte, meg újra le-leszálldos, alig emelkedvén pár arasznyira a gazos fölé. Pedig ez biztos jel arra, hogy a kis csirkék ott futnak vagy lapulnak valahol s épp azért riadozik az öreg, hogy elvonja a kis tehetetlenekről a figyelmet. H* aztán a véneket ellövi a szeles vadász, akkor a fióksereg vezető hiján tönkre megy. Egy pár fogolyért feláldoz a vandál koczapuskás tizenkét-tizenöt foglyocskát, esetleg többet is. Tehát Bakar bácsi nem vadászni ment ki, hanem csak azért, hogy szinról-szinre lássa, hogyan garázdálkodnak odakint a barbárok, akiket már rászabadított a szegény, éretlen vadra a — törvény. Hajh, hogy mondja ő ki ezt a szót: törvény ! A hűtlenül elhagyott férj ejtheti ki ilyformán csapodár felesége nevét. Ment a vadászók után, (akiket igy nevezett, csak vadászd/Inak, nem pedig vadászodnak) és szörnyen nyugtalanította őket a közelségével, mert ösmerték már s tudták, hogy minden gondolatával szidja a koczapuskásokat. Bérlőtag lévén, nem tilthatták el, hát csak hagyták az öreg különczködőt s igyekeztek minél távolabb esni tőle. Egyszer csak, egy bozótosban, nagyot puk-